Diploma 2010
Eiter Tamás - Ikarosz bukása
Fotóriporter- és Képszerkesztő szak
Diplomamunkám Pieter Bruegel Ikarosz bukása című festménye alapján készült. A festményt részletekre bontva kezdtem értelmezni, majd ezekből a részletekből újraépítve alakítottam ki a sorozatot. A fényképek önállóan csak egy-egy motívumot mutatnak, de egymás mellett, egésszé összeállva a kép parafrázisaként működnek. A környezet, amibe Ikarosz a képeken belezuhan, Pécs. Nem volt célom a kép fotografikus újraalkotása és minden irányba terjedő vizsgálata, olyan hétköznapi dolgok érdekeltek, melyek mellett öntudatlanul megy el a város élete. Sorozatomban a festményen keresztül kialakult látásmóddal és keresési metódussal próbáltam felfedni a város olyan tartalmait, melyek alig láthatóak, akárcsak Ikarosz a Bruegel képén szereplő alakoknak.
Elek Orsolya - A képnélküliség képtelenség?
Fotóriporter- és Képszerkesztő szak
A fényképezés megjelenésével a minket körülvevő képek száma hihetetlen mértékben nőtt meg. Míg a kezdeti időszakban a fotografálást kizárólag az optikai és kémiai eljárásokat ismerő, a tudományokhoz értő szakember végezhette, és az arisztokrácia úri hobbijának és a tehetősebb polgárság képek iránti igényét kiszolgáló iparosságnak a bűvköréből nem léphetett ki, addig a digitális technológiának köszönhetően a képkészítés mára valóban mindenki számára hozzáférhetővé vált.
Egy olyan világban élünk és gondolkodunk, melyben a delete gomb fontosabb, mint fényképezőgép exponáló gombja. Másképp fogalmazva: sokkal több kép készül, mint amennyit be tudunk fogadni. Hihetetlen mennyiségben gyártjuk a képeket, mindamellett, hogy a fogyasztásra szinte már idő sem jut: készítjük a következőt.
Milyen értéke lehet így egy képnek? Tud-e érvényesülni egyetlen kép ebben a környezetben? És vajon tudunk-e mi érvényesülni? Vajon tudunk-e a képek felett maradni, hogy ne azok uralkodjanak felettünk?
A válaszok megtalálásában számomra két út mutatkozott meg: az egyik az üres felületek képként való értelmezésében, a másik a külvilág iránti figyelem minőségében ragadható meg. E kettő pedig a fotós különleges státuszából következik.
Fülöp Dániel - Bkv/intérieur
Fotóriporter- és Képszerkesztő szakVárosaink fejlődésével egyenes arányban nő a számuk azoknak a jelenségeknek, folyamatoknak, melyeket korunk társadalmának megértéséhez elengedhetetlenül értelmeznünk, feldolgoznunk, az azokból következő eredményeket alkalmaznunk kell. Ilyen az általánosan tapasztalható közöny, unottság, vagy az indokolatlan agresszió, ami mindennapjaink részévé vállt. Elszaporodnak az identitás nélküli terek, amelyek nem rendelkeznek történelmükkel és melyeknek besorolása viszonylagos.
Városi tömegközlekedésünk utasterei is ezen terek közé tartoznak. Közönyt és unottságot teremtenek, süketekké és némákká tesznek, megfosztanak minket a cselekvés képességétől. Egyetlen célunk A pontból eljutni B-be, így a közte eltelt idő, és a minket befogadó tér csupán zavaró, kényelmetlen tényezővé válik. Funkciójuk definiálja utastereinket, így azokban csak ritkán alakulnak ki valódi kapcsolatok a tömegbe zsúfolódott emberek között. A sofőrök pedig, akik talán utolsóként járják be ténylegesen az út programszerű állomásait, mint a jövő teljesen robotizált technológiáinak előfutárai végzik munkájukat, arctalanul, az utasoktól elszeparált fülkékben. Őket a járművel azonosítjuk, valós identitásuktól megfosztva, mint „nem személyekre” tekintünk. Munkám során az érdekelt, miként viszonyulnak ezek a személytelenné tett embererek, és identitásuktól megfosztott terek egymáshoz és a befogadóhoz.
Az elkészült sorozat célja, hogy a témában felmerülő kérdéseket, esetleg válaszokat a befogadóban generálja. Törekedtem úgy ábrázolni az utastereket és sofőröket, ahogyan a hétköznapokban nem láthatók, önmagukban, megteremtve annak a lehetőségét, hogy újraértelmezzük jelenlétükhöz fűződő viszonyunkat. A felvételi technika és méret ezt a kép és befogadó közötti „direkt” kapcsolatot hivatott erősíteni, elősegíteni.
Kárász Karolina - A véletlen szerepe
Fotográfia BAMunkám során egy olyan fogalmat igyekeztem körbejárni, ami sohasem eshet kívül az fényképész alkotó munkája körén. Véletlenek, esetlegességek sorával találkozunk a mindennapjainkban. A véletlen megtapasztalása az emberi megismerés legsajátosabb vonása, egészen egyszerűen azért, mert a véletlen a nem befogható, objektíven át nem látható oksági viszonyok erőterében kerül elő. Az emberi elme nem láthat át minden oksági viszonyt, nincs abszolút belátás, nincs totális racionalitás. A véletlen tehát mindig az emberi
megismeréshez kötött.
A fotográfiában, a képzőművészetekben a véletlenek különféle hangsúllyal kapnak megjelenítést. Van, hogy úgy lesz része a képnek, hogy a világban meglévőnek, az akkor és ott megtörtént véletlennek, esetlegesnek puszta megjelenítése marad. Vannak esetek, amikor a véletlen eszközzé válik az alkotó kezében, és az esemény a kép kompozíciójának értelmezhető alkotóelemévé válik. Megint más lapra tartozik a véletlen tudatos ábrázolása. Diplomamunkámat olyan kísérletnek tekintem, amely képes megmutatni a véletlennek ezt a sokrétűségét, egyúttal képes bemutatni, hogy a mesterségesen létrehozott kompozíciós hibák, technikai hibák, és egyéb képhibák éppen úgy meghatározói lehetnek az esztétikai élménynek, mint a stilizált, végletesen kidolgozott ábrázolásmódok rendezettsége.A tudatosság megpróbálja kiszűrni, megpróbálja értelmezni a véletlent, megpróbálja beláthatóvá tenni a beláthatatlannak látszót. Ezért valamilyen módon tudatosítani kell a munka során a véletlen szerepét.
Az emberi arc mimikai adottságai kifejezetten alkalmasak arra, hogy a véletlenszerű effektusok ábrázolásának szolgálatába álljanak. Három féle módszert alkalmaztam a véletelen megidézésére, felhasználására és tudatosítására. Az egyik esetben a kép készítésekor a modellt valami nem várt külső hatás éri. Ezt egy pamutlabda segítségével értem el, amit az expozíció előtt, vagy éppen annak pillanatában váratlanul a modell arcához dobtam. Más esetben a modelleknek tudomásuk volt a pamutlabdáról és annak szerepéről, ám a fényképezőgépet még a dobás előtt elsütöttem. Ami még váratlanabbul érte a modellt. Az arckifejezés ilyenkor feszült koncentrációt
tükröz. A cél sok esetben tehát az volt, hogy a véletlenszerű, esetleges motívumok a modell arcán szerezzenek dominanciát.
A harmadik esetben már a képalkotás egyéb körülményei elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy megmutatkozzanak a véletlenszerű képelemek. Ilyenkor a spontánnak tetsző kompozícióválasztás segítségével idéződött meg a véletlen.
Kriván Marcell - A város szürrealitása
Fotográfia BA
A sorozatommal törekedtem az angol „scan” kifejezéssel letapogatni a város lényegét. Célom az ember a mozgás és a város összetett rendszerének feltárása, amely érzésem szerint feleslegesen bonyolult, emiatt megismerhetetlen.
A képeket egy szkennerből átépített, digitális réskamerával készítettem. A képek szürreálisak, minden ember számára mást és mást jelenthetnek, más érzéseket kelthetnek, amelyek révén a szemlélő közelebb kerülhet önmagához.
A várost érintő kérdések tulajdonképpen nem is városra, annál inkább az emberre irányulnak. A probléma tehát nem is a városban van. A város csupán egy indikátor, ami jelzi ha valami rosszul működik.
Pál Anna Viktória - Adaptáció
Fotóriporter- és Képszerkesztő szak
Egy korábbi munkám, a Lipótmező c. sorozatom miatt határoztam úgy, hogy a pszichiátria intézményeinek felkutatását és megismerését szeretném folytatni, még közelebb kerülve az emberekhez. Egy olyan intézményt választottam, ami a budapesti gyermekpszichiátriai osztályok közül a Szent István Kórház egyik épülete, annak neurózis osztálya. Ebben a kórházban töltöttem majdnem két hónapot a gyerekekkel, a helyzetük, és a kórházi életük ösztönzött arra, hogy egy személyes és szubjektív fotóriport sorozatot készítsek róluk, velük.
Adaptáció azt jelenti a biológiában, orvoslásban: alkalmazkodás a lét feltételeihez. Azért adtam ezt a címet, mert van valamiféle paradoxon a gyerekek valóságos és a benti kórházi életének összehasonlításában. A kórházba felvett gyerekek épp azért kerülnek ide, mert viselkedésükkel olyan problémáik vannak, ami miatt az iskolarendszer vagy környezetük kiveti őket. Egy olyan másik, új környezetbe csöppennek, ahol egy másik rendszer eltérő szabályait kell betartaniuk, és egy új, folyton változó, alakuló közösség tagjaihoz kell alkalmazkodniuk, hogy mire letelik a „forgalomból kivont” néhány hét, elmondható legyen, hogy a kezelés eredményes volt, a gyerekek visszailleszthetőek az eredeti környezetükbe.
A két lehetséges véglet, az ideális cél, tehát a külvilág harmonikus részévé válása, vagy az életük végéig tartó pszichiátriai kezelés között az Ali utcai gyerekkórház, egy átmeneti állomás, amely hozzászokást, beilleszkedést: adaptációt követel mindkét irányba, és folyamatosan változó összetétele miatt önmagán belül is.
A ma gyermekpszichiátriáján sok figyelmet és a legnélkülözhetetlenebbet, vagyis a szeretetet igénylő fiataljait találhatjuk meg. Azt kell észrevennünk, amit szemmel nem láthatunk. Nem a tényfeltáró és megdöbbentő szenzációk korát éljük, hanem egy olyan felgyorsult világét, ahol a személyességre van a legnagyobb szükség, arra, hogy emberekre figyeljünk és ne kategóriákra.
Pálmai Zoltán - A marha, liba és a hal
Fotóriporter- és Képszerkesztő szak
Somogyvári Bálint - Tömegtermelés
Fotográfia BA
Engem az ember és áru kapcsolata foglalkoztat, ezért az emberi nyomhagyást, mint képi utalást több képemen is megjelenítettem. Ezekkel a jelekkel egy csepp személyességet akartam adni a képeknek, mely (legtöbb esetben) arcok és emberek ábrázolása nélkül s sejteti: Ezekből veszel, ez a tiéd. Nincs más választásod, ez az a polc, ahonnan leveszed az akciós marokkói paradicsomot, és ha akarod, ha nem ez a Kínában gyártott evőeszköztartó lesz a tied. Persze lehet tiltakozni ellene és például bio-termékeket vásárolni, de általánosságban az előbbi eset valósul meg. Nekünk az ár a fontos, amit a gyártók a minél nagyobb volumenű gyártással tudnak megvalósítani. Túl a szemből „lereprózott” képek vizuális esztétikáján a célom az volt, hogy a képekkel elgondolkodjak, és másokat gondolkodásra bírjak a tömegtermeléssel kapcsolatban, mellyel minden nap kapcsolatba kerülünk. A helyzet reménytelen. Annyira hatalmas és működőképes, hogy nem fog egyhamar megváltozni. Nekem a roskadozó polcok ezt az egész folyamatot jelentik. Fotóimmal ki akarom merevíteni ennek a száguldó folyamatnak a képeit, és egy pillanatra felfedni a konténerek világát: Remélem velem együtt sokan megállnak majd, s megpróbálják átérezni ezt a világot átölelő új rendszert.
Szilágyi Fanni - Virtuális sztár
Fotográfia BA
Az volt a célom, hogy fotóimmal bemutassam azokat a módszereket, trükköket, amik alkalmazásával akárkiből sztárt lehet csinálni anélkül, hogy az illető akármiben is tehetséges lenne. Ez a nem létező sztár (aki én vagyok) olyan tipikus helyzetekbe helyezve szerepel a fotókon, amik elkerülhetetlen kellékei a híressé válásnak. A fotókon a recept szerepel ahhoz, hogyan legyünk „celebek”. Hiszen ahhoz tulajdonképpen nem kell semmi különös tehetség. Csak egy terv. Ezt a tervet valósítom meg képekben.
Várai Enikő - Nőiség a meséken keresztül
Fotográfia BA
A nők életében több olyan szakasz van, amikor újrafogalmazzák önmagukat, nőként való létezésüket próbálják definiálni. Minden kísérlet abba az irányba tekint, hogy az ősi női állapotot találjuk meg önmagunkban. Ez az az állapot, amikor a nő legközelebb van belső valójához. Kiteljesedésünknek alapvető feltétele az ősi természet megtalálása magunkban, hiszen a bennünk rejlő természet felismerése egyet jelent ősi eredetünk felismerésével. A női lélek alapja a természet, hiszen létezésünk alapja a természet. Ezért vonzódik a lelkünk a természethez, mert érzi a hasonlóságot az igazi létezése és a természet között. A bennünk zajló folyamatok megértéséhez, benső énünkhöz való közeledéshez szükségünk van egy eszközre. Ez az eszköz számomra most a mese volt. A mesék világa éppen olyan bonyolult és sokrétű, mint a lélek világa. A mesékhez éppen úgy viszonyulok, mint a bennem rejlő lényhez, amikor elolvasok egy mesét érzem, hogy miről szól, de a történet rekonstruálását leszámítva nem tudom elmondani. És mivel a mesék világa gazdag archetípusokban, szimbólumokban és ősi jelentések rétegződnek bennük, a mesék útmutatókként szolgálhatnak lelki fejlődésünkben. Ezért van az, hogy a mesék megértése egy esszenciális tudást nyújt saját magunkról. A mese tehát egy eszköz belső énünk megtalálásához, és megértéséhez, általa közelebb kerülhetünk a lélek útjaihoz. A mese biztonságot közvetít, amikor a részévé válunk azáltal hogy meghallgatjuk. Ez a fajta szilárdság abból ered, hogy nincs benne mesterkéltség, csak valódi igazság. Hiszen minden ami természetes az szilaj. A természet részeiben is a szépet látjuk mert valódi, nem takarja el semmilyen fátyol. Ez az a szilajság, ami a mesékben is ugyanúgy megvan, mint a természetben és a női lélekben.
Romantikus képeim helyszíne az ősi természet érintetlen megnyilvánulási formája. A természet idealizált szépség és szellemi mélység megtestesítője. A nő lelkének megnyilvánulása. Hiszen a női lélek finom és szép, a benne rejlő természet megismerése egy életen át zajlik minden nőben. A természetet azért látjuk szépnek mert ősi valóságában létezik, ősidők óta ugyanolyan, ciklusaiban ugyan állandóan változik, de mégis ugyanaz marad. És amikor azt mondom, hogy a női lélek alapja a természet, akkor erre az örök mivoltára gondolok, arra, hogy állandóan változik mégis ugyanaz marad.
Ebbe a természeti közegbe olvadnak bele az általam lefotografált nők, úgy hogy elhagyják magukat, belső lényükbe feledkeznek, így kerülnek kapcsolatba a természettel. Mindig ketten vannak, hiszen amikor a belső lényünkbe merülünk, akkor rögtön a lélek osztottságával kell szembe néznünk. Néhol kapcsolatban vannak egymással, néhol nem. Néhol az egyik van kapcsolatba velünk, néhol a másik. Ezek a lányok, ezek a lények hasonlítanak egymásra, mert egyazon egész részei. Ha a lélek mélységeibe merülünk, akkor sok meglepetés érhet, de minden esetben egy megnyugvásban lesz részünk. Még ha elsőre számos akadály is vár minket, a végén megszerezzük a harmóniát. Ezek mesébe illő kalandok, olyan helyszíneken, amelyeket álmainkban tapasztalunk. A lányok, pszichénk részei, a vezetőink, és a felfedező utunk során saját magunkra találhatunk segítségükkel. Lelkünk legmélyebb és legcsodálatosabb helyszínein járhatunk.
Romantikus képeim helyszíne az ősi természet érintetlen megnyilvánulási formája. A természet idealizált szépség és szellemi mélység megtestesítője. A nő lelkének megnyilvánulása. Hiszen a női lélek finom és szép, a benne rejlő természet megismerése egy életen át zajlik minden nőben. A természetet azért látjuk szépnek mert ősi valóságában létezik, ősidők óta ugyanolyan, ciklusaiban ugyan állandóan változik, de mégis ugyanaz marad. És amikor azt mondom, hogy a női lélek alapja a természet, akkor erre az örök mivoltára gondolok, arra, hogy állandóan változik mégis ugyanaz marad.
Ebbe a természeti közegbe olvadnak bele az általam lefotografált nők, úgy hogy elhagyják magukat, belső lényükbe feledkeznek, így kerülnek kapcsolatba a természettel. Mindig ketten vannak, hiszen amikor a belső lényünkbe merülünk, akkor rögtön a lélek osztottságával kell szembe néznünk. Néhol kapcsolatban vannak egymással, néhol nem. Néhol az egyik van kapcsolatba velünk, néhol a másik. Ezek a lányok, ezek a lények hasonlítanak egymásra, mert egyazon egész részei. Ha a lélek mélységeibe merülünk, akkor sok meglepetés érhet, de minden esetben egy megnyugvásban lesz részünk. Még ha elsőre számos akadály is vár minket, a végén megszerezzük a harmóniát. Ezek mesébe illő kalandok, olyan helyszíneken, amelyeket álmainkban tapasztalunk. A lányok, pszichénk részei, a vezetőink, és a felfedező utunk során saját magunkra találhatunk segítségükkel. Lelkünk legmélyebb és legcsodálatosabb helyszínein járhatunk.
